Somebunny to Love - Bunnymoon

Mivel egész hétvégén ramaty idő volt és amúgy sem túl nagy ez a képecske, gyorsan elkészültem a negyedik nyuszival is. Lassan körvonalazódik már bennem, hogyan is szeretném összeállítani, de addig még egy képet szeretnék kihímezni. Tegnap már ki is választottam az ötödiket, de ez most lánynyuszi lesz, remélem Tóbiás nem haragszik majd meg érte☺ Aztán veszek hozzá anyagokat, és jöhet a munka komolyabbik része.



Bár még tíz óra sincs, jócskán kiidegeskedtem már magamat itt melóhelyen. Van egy kollegám, aki juszt sem enged az igazából, pedig az adótörvényből kifolyólag nekem is igazam van. Csak ugye kicsit hátrányos helyzetben vagyok a magyar nyelv miatt (mivel körülöttem mindenki szlovák). Nem azt mondom, hogy nem tudtam magamat kimagyarázni, de a végén már belefáradtam az osztozásba és inkább engedtem okos enged, szamár szenved alapon. Aztán meg itt van ez a gagyi számítógép is, ha Ctrl-copyzok, tuti lefagy az egész gép. Csak azért nem dobom most ki az ablakon, mert alattunk éppen reklámot forgatnak, és nem akarom a számítógép és ablak mellett még a megvilágosítást, kamerákat, esetleg kórházi ellátást is fizetni. Brrrr... Változást akarooook!!!! Munka vagy házikó ügyben. De mára az is elég, ha a szlovákok legyőzik a németeket a hokivilágbajnokságon.
Slovenskooooooooooooooooo...☺

2 comments:

Mónika povedal(a)...

Annyira jó lett ez a nyuszi is! Ideje lenne eldöntenem végre, hogy mit hímezzek:D

Christine povedal(a)...

Hááát nekem ilyen téren nincs gondom... Csak már szeretnék végre magamnak hímezni, mindig csak ajándékokat gyártok:S

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon