Helló november!


Október is eltelt gyorsan, betegesen... Nem is emlékszem már igazán, mi minden történt. Most, hogy egy ideje nem írom a jó pillanatokat sem, nehéz a hónap végén összeszedni mindent. Pedig Kispeti is olyan sok mindent tanul minden hónapban, az összegzésnél a felére sem emlékszem már. De tegnaptól újra kezdtem írni mindent:)

Igazából csak három eseményre emlékszem ebben a hónapban az orvoshoz járásokon kívül. Voltunk sárkányeregetésen az egyik hétvégén a dévényi várnál. Rég nem volt már részem ilyenben, rengeteg sárkány repült a levegőben. Sajnos mi nem jöttünk igazán rá, hogy kell a levegőbe reptetni azt az átkozott sárkányt, pedig még újat is vettünk, úgyhogy nem a sárkányunkban volt a hiba:) Volt, aki gyorsan felreptette, aztán már csak tartotta a kötelet, a sárkánya pedig szabadon úszott a "szelek szárnyán". Hiába, muszáj lesz még gyakorolnunk...

A következő hétvégén a lévai vásárban voltunk, amit minden évben várok, egyrészt itt lettünk Petivel egy pár (immár 12 éve), másrészt a hangulata miatt. Szinte az egész város kint van a pár utcányi vásárban, alig lehet mozdulni, babakocsival meg pláne. A portéka is mindig ugyanaz, de van egy kis terület a vásár közepén, ahol gyönyörű kézműves dolgokat árulnak, szeretek ott nézelődni. Panni is kikörhintázta magát, autóztak, hattyúztak az apjával, Kispeti pedig jókat aludt a babakocsiban. A kürtőskalács és a maró sós tökmag pedig most sem maradhatott el.

Petit is felköszöntötték Léván, finom kókuszos tortát kapott. Egyébként egész hónapban tartott a szülinapja, még tegnap is vásárolt valamit szülinapi ajándékként...

Voltunk még moziban, az Inferno-t néztük meg Tom Hanks főszereplésével. Nekem nagyon tetszett, akciódús volt az egész, egy percig sem lehetett unatkozni. Én mindjárt azután olvastam a regényt, ahogy magyarul kiadták, így csak arra emlékeztem, hogy Firenzében játszódik, Dante és Az ember tragédiája van a középpontban, valamint egy vírus (és hogy mi lett a regény vége), így egyáltalán nem volt unalmas, nem hasonlítgattam a könyvvel. A vége kicsit át lett írva, de nekem így is tetszett.

Ezenkívül sokat kreatívkodtam, elkészült Fíha összes darabja, már el is kezdtem varrogatni, de lassacskán haladok. Készítettem még Kispetinek egy téli sapit, és volt egy megrendelésem is, 4 kis hóember karácsonyra. Újra elkezdtem hímezni is, bár a tigrisekkel nagyon meggyűlt a bajom, mert sohasem tudom, hol fejeztem be előző nap, de tegnap nagyon belejöttem és végre elkezdtem élvezni is:) Később hozok képet is, ha lesz valami érdemleges változás az előzőhöz képest...

Közben még lomtalanítottam, amit az előző bejegyzéshez képest már folytattam is, csak nem írtam még róla. És összehoztam egy bakancslistát arra az esetre, ha esetleg unatkoznék a gyerekek mellett, khm. Volt még egy kis nyomozós játék is a molyon, ami 3 héten keresztül forgatta és olajozta az agytekervényeimet, közben pedig több érdekes könyvet ismertem meg, amit szeretnék majd egyszer elolvasni. A hónapot főleg Agatha Christie lázban töltöttem, elolvastam a Chimneys titkát, és megvettem Sophie Hannah A zárt koporsó című új Poirot regényét, most épp azt olvasom (ő az az írónő, egyedül akinek megengedték, hogy folytassa Poirot történeteit). Megnéztem még egy-két ezer éve a tévéből feljátszott Poirot és Marple történetet, amikor Kispeti aludt, közben ebédeltem vagy lomtalanítottam. Volt, amit már többször láttam, de akkor is megvan ezeknek a filmeknek a sajátos Christies hangulata, ami miatt akármikor megnézném őket.


Hogy mi vár novemberben minket? Valószínűleg az egész hónap a takarítás jegyében fog eltelni. Gyerekekkel ez nagyon nehéz, így a hónap közepén Lévára száműzzük őket, hogy az érdeklődőknek meg tudjuk mutatni a lakást, mert semmi értelme, ha 3 perc alatt képesek szétbombázni a lakást. Most is egész nap pakolászok Kispeti mellett, és semmi látszatja. Folytatom a lomtalanítást - nem tudom, miért mindig azoknak ugrok neki, amiket már megcsináltam, ma pl. újra szelektáltam Kispeti rucijait, egy rakás bodyt kinőtt már. Igaz, hogy Hajni megint adott kölcsönbe annyi ruhát, hogy szerintem 4 éves koráig nem kell semmit sem venni:) Ezeket a ruhákat egyelőre az anyunál hagytam (azért tegnap már egy táskával felhoztam Pozsonyba, ami épp jó rá), de jó volna ezeket még novemberben szétválogatni kor szerint.

Én már december elsején költözök, az tuti! Jó lenne Panni szülinapját már az új házban ünnepelni, ha Peti 30-asát nem tudtuk... Erre is készülni kell, szeretnék Panninak egy filc szülinapos koronát készíteni. A Rendteremtő blogon már a 3. heténél tart a karácsonyi készülődés, én úgy döntöttem, hogy csak a Mindenszentek után fogok, és készítek egy saját tervet is - jövőre. Egyelőre fölösleges, főleg előszedni a karácsonyi díszeket, ha remélhetőleg már az advent első vasárnapját is az új házban tartjuk... Azért az ajándékokon már gondolkodom, ma is vettem kettőt (egyet magamnak:)). Viszont az adventi naptár ötleteket össze szeretném gyűjteni november közepéig, mert a hozzávalókat is össze kell szednem. Ebben az évben max. csak egy bombont teszek a csizmákba, mellette minden napra lesz egy karácsonyi vagy téli mese, amiből majd egy kis könyvecskét készítünk, valamint minden napra lesz egy foglalkozás.

Kreatív - szeretném már befejezni Fíhát, tényleg már csak pár részlet hiányzik róla, de egyszerűen nem tudom hozzákényszeríteni magam. Peti unokatestvérének ígértem egy békát, olyat, mint a könyvjelző, csak pufi hassal kell, az autóban akarja majd felakasztani. Ígértem egy régi barátnőmnek egy patkányos könyvjelzőt is, de szerintem finomított változatát, az egeret fogom elkészíteni, mert ő is finomabb "mentalitású", nem illik a patkány hozzá. Ezeken kívül el akarom kezdeni készíteni a karácsonyi pici ajándékokat is, de még nem döntöttem el, hogy a sok pinterestes ötlet közül melyiknek álljak neki. Annyi biztos, hogy horgolni fogok:) És valószínűleg karácsonyfadísz lesz megint.

Molyolás - ebben az évben is jelentkeztem a karácsonyi ajándékozásra:) Ez egy jó "biztosítás", hogy kapjak legalább egy könyvet a karácsonyfa alá. A kívánságlistámat viszont rendbe kellene tennem. Bár mióta könyvolvasóm van, az új könyveket is be tudom szerezni pár hónap után, így ritkábban veszek könyvet, jól meg kell gondolnom, mi az, amit igazán szeretnék. Sokat szeretnék ebben a hónapban (is) olvasni, megvettük a Harry Potter dráma forgatókönyvét, kedvem van újraolvasni az Anne Shirley-t, és Robert Galbraith két könyve, a Selyemhernyó és a Gonosz pálya is vár még rám...

November 26-án a decemberben elhunyt fiatal unokatestvérem, Gábor emlékére terveztek egy túrát a Csallóközben. Mivel Kispeti is róla kapta másik nevét (Kispeti egyébként Péter Gábor, ahogy Panninak is két neve van - Sára Anna), nem volt kérdés, hogy részt veszünk a túrán a gyerkőcökkel együtt. Sajnos nem végig, hisz Panni sem tud 10 km-t legyalogolni (rólam nem is beszélve:D), és Petinek még aznap osztálytalálkozója lesz Léván.

Akartam még írni pár tervet, de el is felejtettem őket, meg már amúgy is hosszú ez a bejegyzés és Peti is olvasni akarja már pár órája, úgyhogy itt most befejezem, a többi majd a hónap közben alakul. Remélem pozitív irányban:)
 
christine blogja Blog Design by Ipietoon