Ilyen volt 2016


Nem tudom, észrevette-e valaki, hogy nem sok bejegyzés született decemberben... Ennek az az oka, hogy véééégre minden elrendeződött, és beköltözhettünk a Házba, viszont január 10-én jönnek csak bekötni az internetet. Pedig annyi, de annyi mindenről szeretnék írni! Most Peti szüleinél koptatjuk a netet, így kihasználom az alkalmat és elkezdem csökkenteni a blogolós listámat. Eredetileg sorrendben akartam behozni magam, de december 31-én mi lehetne jobb téma az évértékelésnél? Ehhez pedig egy kérdőívet hoztam, amit Szilvinél, a Pillecukor blog írójánál találtam, remélem nem gond, hogy loptam az ötletet. Nem töltöttem ki az egész kérdőívet, ha valaki szeretné látni az összes kérdést, annak ajánlom ezt a bejegyzést, és ha kitöltené, hagyhatna nálam egy megjegyzést, linket, nagyon szeretek évösszegzéseket, terveket az új évre olvasni:)

1. Mi olyat tettél 2016-ban, amit eddig még soha?
A legnagyobb dolog, hogy teljesen kiléptem a komfortzónámból, hisz vettünk egy házat. Feladtuk a kényelmes, nyugodt életünket, hisz minden teljesen más lesz ezután. Egy ház körül sosem áll meg az élet, talán a tél kivételével mindig lesz mit csinálni (vagy télen is?:), orvosok, ovi, suli, üzletek sincsenek a sarkon, muszáj elkezdenem vezetni, és 2 éven belül új munkát is kell találnom. De örülök a kihívásnak, bár most még nagyon nehéz, de erről majd később...
Valamint szültem fiút is, ezen a téren igazán kipróbáltam mindent:)

2. Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogsz valamit 2017-re megfogadni?
Az igazi fogadalmaimat teljes mértékben megtartottam (egészen biztosan szülök egy gyereket, továbbra sem leszek a házitündérek mintaképe, nem eszek több édességet, de kevesebbet sem...). 2017-re is hasonlóak a terveim:) Az egyetlen, amit megfogadok, hogy nem fogok többet terveket listázni, nem fogok semmit kényszerből csinálni, csak mert elterveztem, kihívás, stb... Gondolok itt a könyves kihívásokra. Azt fogom olvasni, amihez épp kedvem van, nem jelentkezek semmilyen kihívásra, ami aztán csak stresszel, hogy nem tudom betartani, nincs időm a házi feladatokat csinálni (konyhapénzes kihívás - bár, igaz ami igaz, rengeteget tanultam belőle)... Így is sok munka vár a következő évben. De leginkább vezetni szeretnék újra kezdeni, egyszerűen muszáj szeptemberig megtanulni félelem nélkül egyedül beülni az autóba és tenni a dolgomat. Ezen kívül a házat szeretném otthonosabbá tenni, valamint az udvart megcsinálni.

3. Született valakinek gyereke a környezetedben?
Nekem:) A világ legszebb fiúcskája. És nem, nem vagyok elfogult:P

4. Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
Sajnos igen, éppen egy éve, december 30-án az egyik legbarátságosabb ember, akit valaha ismertem, az unokatestvérem... Januárban temették. Valentin-napkor pedig a nagymamám, aki márciusban lett volna 80 éves. Sajnos egyik búcsúztatón sem tudtam részt venni:(

5. Milyen országban jártál 2016-ban?
Magyarországon és Ausztriában, Bécsben csak vásárolni, Győrben többször moziban és vásárolgatni, valamint Sárváron és a környéken egy kicsit nyaralni.

6. Mit szeretnél 2017-ben, ami hiányzott 2016-ban?
Kevesebbet stresszelni, depizni! És külföldre menni nyaralni, gyerekekkel vagy nélkülük... Idén szeptemberben Velencébe mentünk volna, de aztán mégis inkább a ház mellett tettük le a voksunkat.

7. Melyik 2016-os dátum marad örökre az emlékezetedben?
Január 29. - Kispeti születése napja
December 9. - éppen Panni szülinapján kaptuk kézhez a kulcsokat a Házhoz, ez volt Panni utolsó napja is a pozsonyi óvodában.

8. Mi volt a legnagyobb sikered/kudarcod 2016-ban?
Ellavírozni két gyerek mellett/ellavírozni két gyerek mellet. Siker is, kudarc is. Az első két gyerekes otthonlét 8 hónapja sokkal egyszerűbb volt, mint a mostani két gyerekes lét 3 hete... Bár az is igaz, hogy az elsőnél adott volt minden, kényelmes lakás, közelben minden ami kell, most meg dobozhalmokon ülünk, Peti is jóval élénkebb már, több figyelmet igényel. Bár lesz ez jobb is, csak idő kell hozzá, hogy minden kialakuljon.
Sikerként könyvelem el azt is, hogy nyáron teljesen leszoktam az újságvásárlásról.

9. Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
Nekem szerencsére nem, de Pannival töltöttünk pár napot kórházban egy kis hányós-fosós vírus miatt... Az év legrosszabb élménye, sosem láttam még Pannit ennyire kicsinek, de soha nagyobb baja ne legyen! A 3 hónapos Kispetit is nehéz volt otthon hagyni, tejet is fejtem még, egyre kevesebb lett... 

10. Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
Egyértelműen a Ház:) Meg persze a horgolófonalak, hehe.

11. Mire ment el a legtöbb pénzed?
Vajon? A Ház. Meg persze a horgolófonalak, hehe.

12. Tavaly ilyenkorhoz képest...
...boldogabb vagy szomorúbb vagy? Szomorúbb nem, csak depisebb. Viszont boldogabb.
...híztál vagy fogytál? Ezt most nem könnyű megállapítani, mert a december 31-ei állapothoz (8 hónapos terhes) képest fogytam, a tehertelen állapotomhoz képest viszont híztam, de a költözködés óta megint jócskán fogytam. Majdnem lapos a hasam, de rettentően nézek ki, ha tükörben látom magam. Tudom, tornázni kéne... Én még bízok a 12 kilós súly napi 30-szori cipelésében lépcsőn fel-le...
...gazdagabb vagy szegényebb vagy? Gazdagabb, és nem csak pénzben mérve.

13. Mit szerettél volna többet csinálni? Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?
Kevesebbet stresszelni, aggodalmaskodni, mérgelődni Pannival, többet aludni:), kirándulni.

14. Hogy töltötted a karácsonyt?
Már a Házban:) dobozhegyek közepette, gyereklármában, karácsonyi filmek nélkül, de boldogan. Mi 24-én nem szeretünk egyedül lenni, most is elhívtuk Peti szüleit, nekik nagyon jó karácsonyi-szentestei szokásaik vannak. 25-én Balonyra mentünk anyuhoz, majd mamához-dédihez, ahol, mint minden évben összejött a nagy család (mama 35 emberre számított). Bátyámékkal is elég sokat beszéltünk már, bár jóban még mindig nem lettünk sajnos... 26-án pedig Léván Peti keresztszüleinél folytatódott a családi karácsony, ott is nagyon jól éreztük magunkat.

15. Estél szerelembe 2016-ban?
Január 29-én újra, egy fiúcskába:)

16. Mi volt a kedvenc TV-műsorod 2016-ban?
A Downton Abbey 6. évada, sajnos pár résszel már le vagyok maradva, de behozom, amint lesz internetünk.

17. Mi volt a legjobb könyv, amit idén olvastál?
Mind a 11 könyv, amit idén olvastam, nagyon betalált, kedvenc azért egyik sem lett... Jövőre többet szeretnék olvasni, és főleg olyanokat, amit a pillanatnyi hangulatom diktál, nem pedig könyves kihívás miatt veszem a kezembe.

18. Mi volt a kedvenc 2016-os filmed?
Épp tegnap gondolkodtam ezen, valószínűleg ennél többször voltunk moziban, de csak négy filmre emlékszem, így egyértelműen ezek voltak a legjobbak: Florence - A tökéletlen hang, amin Peti anyukájával voltam, és csak négyen voltunk az egész moziban, a Szemfényvesztők 2, Inferno és a Legendás állatok és megfigyelésük.

19. Hány éves lettél idén és mit csináltál a szülinapodon?
21 (32), és fogalmam sincs, rég volt az már:)

20. Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (pasi/csaj)?
2 szlovák nő, az egyik Kristína Farkašová, színésznő, író, akinek a könyvéről (Som mama) többször lelkendeztem már, mint a legjobb anyaságról szóló könyvről, január 10-én jön ki a második része, Petinek már ki van osztva az aznapi munka:) A legrosszabb Szencen (ahol a Ház található), hogy van Panta Rhei könyvesüzlet, magyar könyvek is vannak, de nem tudok felmenni babakocsival! Ennél rosszab mézesmadzag orr előtt elhúzásáról még nem hallottam... A másik pedig Eva Urbaníková - író, újságíró, kedvenc újságom, az Evita magazin szerkesztője (és nyár óta nem vettem újságot!). 40 évesen novemberben született meg a harmadik gyereke, plusz az előző házasságából, és ha jól tudom, férje (élettársa?) előző házasságából is van egy rakás gyereke, mégis dolgozik, aktívkodik. Najó, az önéletrajzát nem tudom fejből:)

21. Ki hiányzott a legjobban?
A barátnőm, Zsuzsi. Jövőre többször találkozunk!

22. Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2016 történéseiből?
Ne add fel az álmaidat! Valamint ha valamit nagyon szeretnél, bekövetkezik, de rengeteget kell dolgoznod érte. Reggel ötkor is simán fel tudsz kelni! Akkor is tudsz normálisan létezni, ha a gyerekek fél óránként fent vannak éjjel. És végül: merj kilépni a komfortzónádból.

Mindenkinek szeretetben, boldogságban, gazdagságban sikeres új évet kívánok, anyunak pedig boldog szülinapot:) Hamarosan újra találkozunk!


1 comments:

IsaBella povedal(a)...

Nagyon jó volt olvasni eztaz összefoglalót! Kívánom, hogy sokkal stresszmentesebb, boldog évet zárjatok a Házban 2017-ben! :)

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon