{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Blogmas 2016 - Így élem túl a karácsonyi bevásárlást




A VKP-s bloggerek egészen karácsonyig 9 témában ragadnak billentyűzetet, így hetente kétszer örvendeztetjük meg magunkat és olvasóinkat az ünnepi hangulattal. Nem ígérem, hogy minden témáról írni fogok, hisz az időm (és a mobil internet) is véges, valamint a közös karácsonyi ajándékozásban sem vettem részt, amiről szintén fognak írni a többiek, de azért igyekezni fogok.

A szerdai témát kihagytam, már megint. Pedig akartam is írni a kedvenc karácsonyi filmjeimről, hogy egész fadíszítés alatt filmeket néztünk, de egész egyszerűen a karácsonyi filmekről mindig apum jutott eszembe, akinek csütörtökön volt halálának ötödik évfordulója, így ez nem ment... de ma itt vagyok.

Emlékszem még arra a karácsonyra, amikor bátyámmal december 24-én mentünk az üzletbe ajándékot venni anyunak. Persze az is lehet, hogy apu csak előtte való nap érkezett haza, és akkorra sikerült kikunyiznunk az ajándékra valót:) Emlékszem, hogy akkor egy mifelénk bolondjancsinak nevezett virágot vettünk, vagy egy méter magasat. Fogalmam sincs, hogy vittük haza, és hogy rejtegettük anyu elől, valószínűleg egyből odaadtuk neki. Ilyen is volt.

Aztán volt olyan is, hogy december közepén egy bevásárlóközpont játéküzletében bolyongtunk (volna) céltalanul, megfelelő játékot keresve Panninak, de lépni is alig tudtunk az emberektől. Karácsony előtt egy-két hónappal már a Lidlben is ész nelkül dobálták az emberek a kosarukba a játékokat, reggel hétkor már nagy volt a tumultus, a pár megmaradt játék pedig rettentő sorsra jutva, megtépázva árválkodott a polcokon. Szóval decemberben üzletbe, emberek közé menni? Kizárt.

Kipróbáltam tavaly az ebay-t is, de másfél hónap múlva karácsony után jött meg az ajándék...

Így arra a határozatra jutottam, hogy karácsonyi ajándékokat nem karácsony előtt kell venni, illetve de, de már hónapokkal előtte... Év közben figyelem az ajándékozottaim összes elszólását, kívánságát, így szülinapokkor sem vagyok gondban. Persze kivételt képeznek ez alól az igénytelen férfinemű rokonaim:) Velük mindig gondban vagyok. Általában már október vége felé összeáll egy lista, amin már csak finomítani kell, és mindjárt nem olyan nagy és stresszes az a karácsonyi hajtás:)
 
christine blogja Blog Design by Ipietoon