Becsavarodott kardigán 1.

Pumuklit most egy kicsit félretettem, mert elfogyott a "kontúrozós" (sötétbarna) fonalam, és Pozsonyban épp ez az egy Anchor fonal nem volt. Még szombaton Léván próbálkozom, hátha lesz, már igazán nincs sok hátra a hajából...

Mivel most hidegebb van, éppen ideális az idő a kötések előszedéséhez. Igaz, én nem régit szedtem elő a kratív dobozomból, hanem egy új kardigánba kezdtem bele. Mivel nem tudtam dönteni két lila szín között, így krémszínű lesz. Szerintem logikus választás:) Annyira jó kötni (imádom a csavarásokat), hogy alig egy hét alatt majdnem kész lettem a hátával.

A vaku nélkül készült képen jobban látszik a minta:

Remélem ilyen lesz, ha elkészül:)

Ezek után talán ritkábban fogok kreatívkodni egy ideig, ugyanis végre belekezdtem az autósuliba. Azt hittem, már vezetni is fogok, de nem, először abszolválni kell a 4 hét teóriát, aztán ülhetünk a volán mögé... Kicsit meglepődtem, de azért örülök, hogy még van a pozsonyiaknak hátra egy kicsi az életükből:) Már vége az első hétnek, elég kimerítő, hétfőn-szerdán-pénteken este 6-tól negyed 9-ig van óránk. A holnapi napot megúsztuk, az előadónk rock-koncertre megy:) Na igen, ő is egy külön story, majd talán egyszer elmesélem:)

6 comments:

bucilla povedal(a)...

Csodás lesz! Jól csavarsz;) Én még nem igen szereztem benne rutint....nem nehéz?

Én is belekezdtem a jó kis zöld mohair fonalamba, amit együtt vettünk:) sőt, már csak egy gombócom van, és hamarosan kész a kendőm belőle:)

Christine povedal(a)...

A csavarás nem nehéz, csak tudni kell, hogy előre, hátra, vagy az ujjadba bököd(teszed) a biztostűt:) Én nagyon élvezem csinálni.
A bolyhoskából még nem kezdtem el a kardigánt... A szándék már megvolt, csak ahogy megláttam, hogy az egész hátulja elején csak sima, hátoldalán csak fordított mintából áll, egyelőre hanyagoltam...

Anice kötős blogja povedal(a)...

Hello Christine!

Igazán sokat és ügyesen dolgozol. Csak az érdekelne, hogy Pozsonyban merre lehet fonalakat venni, ha tudnál segíteni, megköszönném.Anice

Christine povedal(a)...

Szia Anice,

én egyelőre csak az óvárosi Tesco-ig jutottam, ott az első emeleten van galantéria, rengeteg féle-fajta, színű fonaluk van. Gondolom a Dunaj-ban is van, ami nincs messze a Tesco-tól, de ott még nem voltam... Sajnos nem foglalkozom a kötéssel intenzíven olyan régóta, hogy kerestem volna már lelőhelyeket... De én a Tesco-val nagyon meg vagyok elégedve.
Jársz Pozsonyba is?

david santos povedal(a)...

Very nice posting!
This is Art! You are Master.
Congratulations!!!

Anice kötős blogja povedal(a)...

Szia!
Néha igen, az auparkba vagy az ikeához. Köszi az infót majd legközelebb megpróbáljuk valamelyiket. Anice

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon