Sarah Kay #3

Először a nászutunkról akartam írni, de nem hoztam el a képeket:)

Tegnap este át akartuk adni a kispárnát Fanninak, egy hét éves kis elsősnek, de sajnos fertőző beteg most, így - természetesen - a párnát sem készítettem még el. De még mielőtt megtudtam volna, hogy nem fogunk találkozni, még szerencsére megcsináltam a kontúrt. Vagy ezer franciacsomót lehagytam a képről, de szerintem így is jó. Így is van rajta vagy ötszáz. Nem szeretem a csomókat. Mire kivasalom a képet, addigra elbújnak hátra. Ma körbeszegtem a hímzést és kimértem a párna anyagát, kivasaltam mindkettőt, de hogy a két rész mikor lesz egy egész, hát azt nem tudom:)


Sarah Kay #2

Még a lagzis héten elkészültem a hímzéssel, és kipróbáltam, tudok-e még franciacsomókat hímezni. Közben csak úgy jöttek elő a lyukak, ahol vagy elfogyott előtte a fonalam, vagy egyszerre többet akartam abból a színből hímezni, végül elfelejtettem:) Kb. 9-re volt kész a hímzés, 11-re fejeztem be a lyukak pótítását. De mindegy is:) Azóta nem is fogtam kezembe sem hímzést, semmi egyéb kreatív dolgot, de még csak egy könyvet sem. Át kell szerveznem az életemet és a háztartást - már megint...

Szóval már csak a kontúrok és a franciacsomók vannak hátra, és párnává álmodni az egészet. Amit kénytelen leszek most egyedül, kézzel csinálni, mert legközelebb már csak októberben megyünk haza az anyuhoz, a párnát pedig jövő hét csütörtökön viszem az új tulajdonosának. Peti ma hokira megy, csak későn este jön haza, úgyhogy az altatás után bekapcsolok valami jó filmet, és végre hímezni fogok.


A 9. hónap

Annyira gyorsan eltelt ez a Pannihónap, hogy nem is igazán győztem regisztrálni, mennyit fejlődött, mi mindent csinált. Nem is írtam most a dolgokat, úgyhogy a felét szerintem már normálisnak veszem, nem úgy, mintha ebben a hónapban tanulta volna.

Először is, a mászás terén sokat fejlődött. Rengeteget gyakorol, szinte futva mászik, eszméletlen gyors tud lenni. Most már általában valamilyen játékát az egyik kezében fogja, úgy mászkál, vagy ami még viccesebb, szájába veszi a játékot és nekiiramodik, mint egy cicaanyuka. Mindenben pillanatok alatt felkapaszkodik, és már nem billeg, egyenesen áll. Elvétve megáll pár másodpercre támaszték nélkül, ha nem veszi észre, hogy nem fogjuk. Óvatosan huppan le a popsijára, szépen megtanult földet érni. Térdelve is szokott játszani.

Megtanulta eldobni a labdát, itt-ott el is kapja gurulás közben. A töltőtoll tetejét leveszi. Szereti felvenni, felmarkolni a kavicsokat, és lassan kiszórni a kezéből. Már nem landol minden egyenesen a szájában, de azért nem árt figyelni:)

Sok mindent megért már, amit mondunk neki. Ha felszólítjuk rá, megkeresi és elhozza a labdát vagy a tigrisét. Megmutatja a könyvben a cicát, kutyát vagy a tigrist. Tudja, hol a tiktak (óra, nem cukor:)) Ha megkérjük, puszit ad a telefonnak, ha ő van háttérképen, vagy a szék ülésénél is van egy olyan kör alakú valami, amiben látja magát, azt is szokta puszilgatni. Nekünk ritka eset, ha puszit ad kérésre, csak nagy szeretetmámorában szokta leharapni az orrunkat.

A legviccesebb új mutatványa a tánci-tánci, ha meghallja a zenét vagy a tánci szót és éppen álldogál, elkezdi riszálni a popóját. Anyunál megtanult felmászni a lépcsőn, itthon nincs hol gyakorolnia. Nincs is olyan magasságban valami, ahova fel tudna mászni, pedig jó lenne gyakorolni.

Továbbra is imádja a visszhangot, amint kiérünk a lakásból, elkezd kurjongatni a folyosón. Szereti a társaságot, a kisgyerekeket elfigyeli, és ha társaságban vagyunk és épp nem figyelünk rá, akkor hangosan kinyilvánítja nemtetszését. Egyébként akaratos egy gyerek, annyi szent...

Kijött a harmadik foga is, alul... A felső ott duzzad neki már egy hónapja. De ez az alsó kb. 2 mm-re távolabb van az első kettőtől, reménykedem, hogy majd a többi összenyomja, mert így elég gázos... És ez az első kettő is görbén nőtt...

Sokat beszél, mammmmammma (ilyenkor panaszkodik), babbbabba, abba a fő mondanivalója.

Szerencsére azért nélkülünk is egész jól elvan, najó, konkrétan le se sz..ja, ha pár órára eltűnünk:) Amúgy meg nem egy babusgatható fajta, ki nem állhatja, ha fektetve magamhoz ölelem (mint pici korában, ha altattam). 

Ebben a hónapban én nem is csináltam róla képet, Peti kattintott egy-kettőt:







The Big Wedding Day

Mostanában elszaporodtak a blogokon az esküvős bejegyzések, így hát én sem lóghatok ki a sorból. Petivel 8,5 év után úgy döntöttünk, most már legalizáljuk a kapcsolatunkat, ahogy az a szlovák értesítőnkön is rajta állt:) Tulajdonképpen viccesen döntöttünk az időpontról: Peti tavaly karácsonyra kapott a cégben egy ajándékutalványt egy alacsony-tátrai wellnesközpontba. Szeptemberre foglalt helyet, hogy addigra Panni is nagyobbacska lesz már, és még nem is lesz olyan hideg. Mi lenne, ha ez lenne a nászutunk? Így hát szeptember 7-én hozzámentem életem pasijához.

Nagyon sokat nem foglalkoztunk a szervezéssel, sokáig azt sem tudtuk eldönteni, mekkora lagzit szeretnénk. A mi szűk családunk nagyon nagy, Peti egész családja 16-17 személyből áll partnerekkel együtt. Nem akartunk sok pénzt kiadni, hisz én is anyaságin vagyok most, és a hitel sem valami elhanyagolható összeg... Így abban maradtunk, hogy szombaton tartunk egy kisebb lagzit (26 személy és két kisasszonykánk), vasárnapra pedig meghívjuk a család többi tagját és a barátokat. Ami nagyon jó döntés volt. Istenien éreztük magunkat mindkét nap, bár én már szombaton eléggé el voltam fáradva, és este 10 órakor már legszívesebben hazamentem volna:) Előtte egész héten sütöttünk, takarítottunk és intézkedtünk.

A gyűrűket Léván, Peti anyukájának unokatestvérénél rendeltük meg. Egy ékszerüzlet kirakatán, egy hatalmas fotón láttuk meg őket, és azonnal megegyeztünk, hogy nekünk ez a gyűrű tetszik. Nászajándékként Peti szüleitől kaptunk egy csomó aranyat, amit beadhattunk. Ez volt az első pont, amikor rájöttünk, hogy tényleg összekötjük az életünket. 
Amilyen határozatlan egyéniség vagyok, még azt sem tudtam eldönteni, igazi menyasszonyi ruhát szeretnék-e, vagy egy egyszerű fehér ruhát. Győrben, a Victoriában néztem ki egy sima pántos fehér rucit, de szerencsére nem volt az én méretemben, és mire megjött az én méretem, addigra nálunk egy kis faluban, Füssön, ahol a fene sem gondolta volna, hogy vannak szép menyasszonyi ruhák rendkívül olcsón, megtaláltam az Igazit, meglátni és beleszeretni alapon. 
Rá pár hónappal, már júliusban leegyeztük a lakodalom helyszínét, nagy szerencsénk volt, hogy még szabad volt szeptember elején. Augusztusban kaptunk egy fülest, hogy a tulajdonos nem tiszta, és a zenészünk is átment egy másik helyre, így még az utolsó pillanatokban lefoglaltuk a helyet a másik étteremben, ahol egyébként egy alapsulis osztálytársnőm a tulajdonos barátnője, így baráti áron számolták az akciót.
Azonnal megrendeltük az értesítőket és a meghívókat is, és amit tudtunk, személyesen adtunk át.

Ezután nem maradt több intéznivaló, csak vásárlás és vásárlás. Panni ruciját hagytuk utoljára, és neki vettük a legtöbbet, tudva, hogy mennyit hányik:)

Az utolsó szabad hetemet anyunál töltöttem Pannival. Voltam próbafrizurán, jött hozzánk pedikűrös, sütöttünk, takarítottunk, lány- és nyárbúcsúztatóztunk, majd eljött a Nagy Nap. Két napig meg sem álltunk, és még hétfőn is akadt tennivaló bőven. Szombaton még azt sem tudtuk, hol fogunk fényképezkedni. Reggel fél 10kor már a fodrásznál ültünk az anyuval. Ezután elmentünk unokatesóm feleségéhez sminkre, Peti addig az autót diszítettette - a díszítést és a csokrainkat szintén egy unokatestvérem készítette. Ekkor már ott volt Peti unokatestvére és barátnője, akik fényképeztek minket. Hazafelé egy tó mellett mentünk el, épp egy pár fényképezkedett, így meglett a mi helyünk is:)

Ezután már minden begyorsult és összefolyt. Még arra emlékszem, ahogy menyasszonyi ruhában csipegettem a grillcsirkét gombával, a rengeteg emberre a konyhánkban, aztán hogy lépek ki az autóból a faluház előtt, és nem tudjuk, mit csináljunk, mikor menjünk be, a polgármesterre, aki idegesebb volt, mint én, én csak boldog voltam és vigyorogtam, hogy keressük a gyűrűket Peti bátyjánál, mert tőle elvették és dobozba tették, a röhögésre, mert a fényképész nem győzte lefényképezni a hitvesi csókunkat, így ismételni kellett, majd az anyakönyvvezetőre, aki nem bírt továbbmenni a szövegben (mint utólag kiderült, hatalmasat pukkantott épp a lányunk), majd arra, hogy a polgármester az apuról beszélt, és én abban a pillanatban elbőgtem magam... Majd a rengeteg köszöntőre, hogy dudálva megyünk végig a falun (kétszer, mert otthon hagytuk a fele cuccunkat), majd 12 kilométerre Megyerre a lagzi helyszínére. És bár sokat hallottam a sógornőmtől, hogy azért nem volt olyan jó a lagzink, mert vőfély sem volt és neki hiányoztak a programok (pedig ő 8-kor lelépett a kis unokahugommal), de nekünk mégis ez a nap volt az igazi, a legszebb, a legjobb, és nem is szerettem volna másmilyet.

Bár még azóta sem szoktam meg az új nevemet, és semmi sem változott, szeretném, ha valami új, valami más, valami jobb jönne ezután. Remélem, azért valami változni fog idővel. Dolgozom rajta:)

És akkor egy-két kép, még mi sem kaptuk meg a többit.




 
christine blogja Blog Design by Ipietoon