Karácsonyi könyvjelző #1

Volt egy olyan rossz érzésem, hogy ebben az évben nem lesz könyv a karácsonyfa alatt. Ezért aztán muszáj volt újra jelentkeznem a Moly karácsonyára, ahonnan tavaly is egy nagyon szép könyvet kaptam. Szépen rendbe szedtem a kívánságlistámat, csak azok a könyvek maradtak rajta, amiket tényleg igazán szeretnék (még így is kismillió maradt:)), és most már csak várnom kellene karácsonyig (ha nem lestem volna meg a listámon, mit kapok, mert én már ilyen kis kíváncsi vagyok).

Természetesen az ajándékozás nem egyoldalú. Bevallom, megszenvedtem a húzottammal, mert olyan személyt kaptam, akinek a listáján olyan könyvek voltak, amikről még életemben nem hallottam. De Neil Gaiman neve ismerősen csengett, olvastam már tőle a Csillagport (talán ez az egyetlen regény (mese?), amiről azt mondom, hogy filmen sokkal-sokkal jobb). Sikerült megvennem tőle a listán szereplő könyvet, az Óceán az út végén-t. Bele is olvastam, az eleje egészen jó volt, de aztán megint beindult az a kusza összevisszaság, amit a Csillagporban sem szerettem.

De nem is erről akartam ma írni. Gondoltam, mivel úgyis karácsony van, készítek egy kis ajándékot is a könyvhöz. Mindenképpen karácsonyi mintát szerettem volna, és nagyon bejönnek a Dimensions-os karácsonyi minták. Egy rénszarvast választottam a Christmas Pals Ornaments "sorozatból". Könyvjelzőt szeretnék majd belőle készíteni. A hátoldalára filcet ragasztok. A "végtermék" ecsetelésére sajnos nincs most időm, lányom az egy óra húsz perces alvás nagymestere (és ez már soknak számít) épp felébredt, úgyhogy arról majd később.

Ez a tegnapi állás, még a háttér hímzése és a kontúr vannak hátra, majd az összeillesztés. Remélem a jövő héten már postázni is tudom.


2 comments:

Hajnal povedal(a)...

Huuuu, igen jó! Ilyen gyorsan haladtál? Vagy nem az egyórahúsz perc alatt csináltad?

Christine povedal(a)...

Jaaa, dehogy, egy hete hímzem:D

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon