Januári beszerzések

4 nap van még hátra Kispeti születéséig a menzim szerint, de ő sem sieti el a dolgot úgy, mint ahogy Panni is bent maradt még 4 napig. Igaz, én sem sietnék ebbe a hidegbe:) Míg várakozunk, és már megelégeltem a sok "még egyben vagy?" típusú kérdést, muszáj volt valamit beszereznem, amivel egy kicsit melengethetem a lelkemet. Meg is mutatom gyorsan, mi mindent gyűjtöttem be januárban (eddig:)).

Szeretek csak úgy egyedül bóklászni könyvesüzletekben, bár most célirányosan mentem be, ugyanis akartam venni magamnak egy könyvjelzőt, amit régebben láttam egy lévai üzletben. Tegye fel a kezét, aki szintén wc-papírt használ könyvjelző gyanánt?:) Le akartam végre cserélni, és úgy érzem, ez a mostani helyzetemben nagyon is találó, motiváló, megnyugtató szöveg, amikor csak elolvasom, eszembe jut, hogy nem kell törekednem arra, hogy tökéletes anyuka legyek, mert az én gyerekeimnek úgyis én leszek a legjobb. A szöveg szabad fordításban a következő:


Anyuka - Egyszerűen a legjobb anyuka vagy, aki eddig a földön létezett. Kedves vagy és gondoskodó, mindig segítesz és örömöt okozol. Megérdemled, hogy az élet csupa jó dolgot hozzon neked, és minden lépésedet boldogság kísérje.

Velem jött még ez a szakácskönyv is - Nagymama süteményei, ami egyébként is 50%-kal le volt árazva, így muszáj volt megvennem. Tele van egyszerű receptekkel, gyönyörű képekkel a sütikről, régi fotókkal Pozsonyról, Nagyszombatról, Nyitráról, nagymamákról, családokról. Régi kézzel írott receptek - itt-ott magyarul - teszik még érdekessé az oldalakat. Alig várom, hogy valamit kipróbáljak belőle.




Régóta tagja vagyok egy szlovák baba-mama internetes oldalnak, többek között azért is, mert itt első kézből informálódhatok a kórház helyzetéről, ahol szülni szeretnék (mostanában többször volt gondjuk a fűtéssel, két hete még a kórházat is bezárták, a szülő nőket pedig más kórházakba irányították...). Rengeteg kreatív anyuka van itt is, és az albumok nézegetése közben találtam rá pár téli sapira, amilyeneket nekem is muszáj elkészítenem. Gyorsan le is csekkoltam, milyen fonalból készültek, és rendeltem is három színből - egyelőre. Ha sikerülnének a sapik, esetleg még a sashera is feltehetném őket. A fonal neve Himalaya Dolphin Baby, meleg, vastag, pihe-puha fonal. Panninak eredetileg a fehéret szántam, de mindjárt lenyúlta a bordót, le sem tette egész délelőtt.



Ez a fonal pedig egyébként csillogós is, de nem tudtam jól lefényképezni.


Ilyenek azok a sapik, amiket készíteni szeretnék. Lehetne belőle készíteni még csicsimacit (nem is tudom, hogy hívják ezeket az alvó- és nyugtató kendőket, mi a kezdetektől csicsimacinak hívjuk), körsálat, kis takarót...

forrás: www.modrykonik.sk
A fonalakat is ezen a babás-mamás oldalon rendeltem egyébként. Vettem még mellé 10 fa gomocskát Handmade with love felirattal, valamint 5 sorjelölőt horgoláshoz. Ezeket a képeket már Panni készítette...



Ha véletlenül fényképezek a géppel, akkor Panninak is muszáj fél órát kattintgatnia. Születnek egyébként érdekes képek, pl. ez a szelfi is:)


Sikerült végre vennem jó minőségű, jó színű ágyneműt is, már jó pár éve vadászok valami jóra, valamint egy puha, vastag téli papucsot is, de ezeket már nem mutatom:) Remélem, a következő bejegyzésben már a legújabb, életre szóló beszerzésünket mutathatom be, én már nagyon várom!!!
 
christine blogja Blog Design by Ipietoon