Még egy kihívás???

Könyvek mellett talán még könyvekRŐL szeretek leginkább olvasni. Ezért is figyelem a különféle könyves blogokat, melyeknek köszönhetően már rengeteg érdekes könyvet elolvastam. Az első blog, amit követtem, az Olvasónapló volt, aki később egy bloggertársával együtt létrehozta a Popkult, csajok, satöbbi című podcastot, amiben kéthetente beszélgetnek kultúráról, könyvekről és az anglomániájukról. Nagyon szeretem hallgatni ezeket az adásokat. A harmadik évadban elindították saját Popkult kihívásukat, amiben van minden, amit ők szeretnek: könyvek, tea, filmek, tévé, rádió és internet. Ahogy elolvastam a 26 feladatot, mintha nekem írták volna:) Amúgy is szeretek most valami feladatot, kihívást adni magamnak minden nap, mert valljuk be, az élet két gyerekkel eléggé fárasztó, de unalmas:) Ahhoz, hogy ne fásuljunk bele a minden nap ismétlődő teendőkbe, az ide-oda futkosásba és hisztikbe, muszáj valamit tenni magunkért is:)

A 26 feladat a következő (most mondjátok, hogy nem érdekes, tudom, hogy rengeteg bloggertársam szereti Jane Austent és a teát):

  1. Nézd meg a BBC valamelyik minisorozatát.
  2. Nézz meg egy filmet, amelyben Benedict Cumberbatch szerepel.
  3. Nézd meg Jane Austen valamelyik regényének klasszikus vagy modern adaptációját.
  4. Nézz meg valamit, amelyben Tina Fey és/vagy Amy Poehler szerepelnek.
  5. Nézz meg egy filmet, amiben Alan Rickman szerepelt
  6. Nézz meg egy romantikus vígjátékot.
  7. Nézd meg a Last Week Tonight with John Oliver egyik epizódját.
  8. Olvasd el egy híresség könyvét (lehet életrajz vagy regény is).
  9. Olvass el egy regényt, ami iskolában játszódik.
  10. Olvass el egy urban fantasyt.
  11. Olvass el egy non-fiction könyvet.
  12. Olvass el egy könyvet, ami a könyvekről vagy az olvasásról szól.
  13. Olvass el egy könyvet, amit nő írt
  14. Hallgasd meg a BBC Radio 4 valamelyik rádióműsorát.
  15. Hallgass meg egy hangoskönyvet.
  16. Próbálj ki egy olyan podcastot, amit eddig még nem hallgattál.
  17. Nézz meg/hallgass meg/olvass el valamit, amiről tőlünk hallottál először.
  18. Vegyél részt egy könyves/kulturális rendezvényen.
  19. Nézz meg vagy olvass el egy kémtörténetet.
  20. Vegyél elő egy gyerekkori kedvencet és nézd meg/olvasd el/hallgasd meg újra
  21. Nézz meg/hallgass meg/olvass el egy krimit
  22. Olvass el/nézz meg egy Nick Hornby könyvet/filmet/sorozatot
  23. Nézz meg egy vlogot
  24. Menj el egy könyvtárba
  25. Igyál meg egy csésze teát
  26. Vegyél részt egy kihíváson
Ugyehogyugye?:) Nem is tudom, mivel kezdjem:)
 
christine blogja Blog Design by Ipietoon