{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Blogmas 2016 - Karácsonyi kívánságlista


Advent első vasárnapján mi is lehet jobb ráhangolódás az ünnepekre, mint egy kis karácsonyi sorozat?:) A VKP-s bloggerek egészen karácsonyig 9 témában ragadnak billentyűzetet, így hetente kétszer örvendeztetjük meg magunkat és olvasóinkat az ünnepi hangulattal. Nem ígérem, hogy minden témáról írni fogok, hisz az időm (és a mobil internet) is véges, valamint a közös karácsonyi ajándékozásban sem vettem részt, amiről szintén fognak írni a többiek, de azért igyekezni fogok. Szóval Michael Bublé karácsonyi CD-je bekapcs, forró tea, egy kis keksz, és induluuunk! (És én ebben a pillanatban lelépek Pannit altatni).

Mivel is lehetne kezdeni a karácsonyi készülődést, mint egy levéllel Jézuskának? Bár én nagyon szeretem a meglepi ajándékokat, mostanában mégis elég ritka az, hogy ne tudjam előre, kitől mit kapok. Már pár hónapja bombáznak minket a "mit kérsz karácsonyra" kérdéssel. A ház és a lakás körüli stressz, az ovikezdés, Kispeti betegsége majd fogzása, nem-alvása után egyet értettünk Petivel abban, hogy most leginkább egy kis kikapcsolódásra lenne szükségünk, természetesen kettesben. Ezért szüleitől egy kis hozzájárulást és gyerekfelügyeletet kértünk egy wellnesz hétvégéhez. Még nem néztük ki magunknak a megfelelő helyet, de valószínűleg a Tátrába, esetleg Oravára megyünk valamikor januárban.

Az utóbbi években mindig olyan ajándékot kértem, ami valamilyen módon kapcsolódott a gyerekekhez vagy a háztartáshoz. Úgy döntöttem, ebben az évben önző leszek, és csak olyan dolgokat kérek, ami a pihenéssel, kényelemmel, hobbimmal vagy velem kapcsolatos. Egyszer megtehetem, nem? Peti nevében pl. vastag zoknikat és egy pizsamát vettem, amihez tartozik egy pihepuha rövid hálóköntös is, jó lesz belebújni esténként, altatás után. Ezen kívül szeretek mindent, ami a karácsonnyal kapcsolatos. Gyönyörű ágyneműk, pokrócok, párnák jönnek mindenhol velem szembe, hogy a bögrékről, gyertyákról ne is beszéljünk:)

És persze nem maradhatnak ki a könyvek sem! Amikre most a leginkább fáj a fogam, az Agatha Christie december elsején megjelenő karácsonyi novelláskötete, a Karácsonyi krimik, egy inspiráló színező, a 365 lépés önmagunk felé, valamint Jojo Moyes könyvei, a Mielőtt megismertelek, valamint a Miután elvesztettelek. A teljes könyves kívánságlistám itt elérhető egyébként:) Hamarosan megjelenik Kristína Farkašová új könyve is, a Som mama 2, az első részről már áradoztam eleget, mint a legjobb anyukás-gyerekes könyvről. Ezt valószínűleg saját magamnak szerzem be, még úgyis van pár euróm egy ajándékutalványon, amit december végéig el kell költeni...

Valamint szeretnék egy új tokot is a könyvölvasómra, de amíg csak uncsi egyszínűek vannak az ebay-en, addig nem váltok:)

És mivel a képszerkesztő ma nem a barátom, így a képeket most kihagyom, éljenek a linkek!

Jó olvasgatni mások kívánságlistáját, érdekes, hogy mind mások vagyunk, mégis hasonló az ízlésünk sok emberrel. Másrészt inspirációnak is jók a listák:

 
christine blogja Blog Design by Ipietoon